Strandos napok
Szóval ugye a reggel örömhírrel indult, mert Attila táskája visszatért kis családunkba (jelenleg az irodában üdül, szigorú felügyelet alatt.)
Ennek tudatában könnyebb hangulatban indult a reggel és elmentünk nyálat csorgatni a Whole Foods Marketbe. (A gyomor-gyönyörös hely.) Hát AttiláNak is tátva maradt a szája 🙂 Elhörböltük a kólás és root beer-es tonikunkat Pasadena pálmafás utcáin, ahonnan a papagájok reklamáltak lefele, hogy nekik semmit nem hoztunk…
Kicsekkoltunk, kocsiba pattantunk, eldobtuk Attila megmaradt kollégáit Beverly Hillsbe és nyakunkba vettük a nyugati partot. Szuper idő, balról csillogó óceán, jobbról száraz sziklák.
Ahol kedvünk úgy tartotta, megálltunk (persze a sötétedést és az időt szem előtt tartva), így esett, hogy megálltunk a Malibu lagúnábál. Na, itt ahogy a filmekben meg van írva: kiértünk a homokos partra, szóval szandi ledob, a langyos homokon legrasszáltunk a partig és bumm, nesze neked, fejest dobott egy delfin. 🙂 Először csak a hátát láttuk, Attila állította, hogy csak egy szikla. De ismertek, TUDOM, hogy mikor látok delfint… És akkor újra ugrott egyet. Nem azt a “2 méterre a víz felszíne fölé, hollywoodi filmes módon” de egy teljesen korrekt, hátúszómegmutatós felbukkanás volt, egyértelműen 🐬♥️
Az út elég hosszú volt Pismo beachre és őszintén megvallva arra jutottunk, hogy addig elmászni kicsit felesleges volt. 11-kor indultunk és 7 körül értünk a szállásra, amikor már full sötét volt és nem láttunk semmit. Jobban megérte volna valahol közelebb, mondjuk Malibun vagy Santa Barbarán maradni és alaposabban körülnézni vagy eltöltebi egy napot a parton. Sebaj, majd legközelebb.
A szállás a legklasszikusabb motelszoba az amerikai filmekből: lépcsőn fel, első ajtón be, szobába belépve egy ágyat látsz, mögötte a fürdő, slussz 🙂 Az ágy nagyon kicsi volt, ráadásul Attila kőkemény gyarmatosító hadjáratot intézett az én oldalam ellen, szóval dúlt a háború. Azért remélem sejtitek, hogy ki nyert 😉
