Amikor eme sorokat írom, olyan helyen tartózkodok, ahol még nem találták fel az internetet. Valószinűleg többen is ebbe az időbuborékba estek az autókat elnézve. Valahol 2000-2002 környékén járhatunk, de nem tudtam megkérdezni, mert senki se beszél nem-németül. A kezdeti nehézségek után egész jól megértettük egymást, a készpénzt már elfogadják a kezemből is. No de kezdem az elején…
Reggel egy felettébb kellemes reggeli után még mentünk egy kis belvárosi kört St. Pöltenben, majd tovább indultunk.



Zita nagy örömére sikerült tök jó helyeket találni menet közben: Megnéztük először Traunfall-t, ami a közel 200 méter széles vízesésével egészen ritkaság. (Jó, nyilván csalnak, hogy egy minifolyón hosszanti irányba van, de ez már ilyen). Itt sikeresen találtunk egy kölyök pelét, akit a 32fok eléggé kikészített. Remélhetőleg sikerült bele elég életet lehelni a kis darab dinnyehéjjal, amit boldogan fogyasztott. Reméljük a macskát is megússza, akivel később találkoztunk.










Ezt követően az gmundeni Ort kastélynál álltunk meg egy gyors kitérőre, hogy körbejárjuk. Bemenni már nem volt időnk, mentünk tovább átvenni a szállást.


És most itt ülünk pazar kilátás mellett, miután megküzdöttünk a darazsakkal a vacsiért, és a teraszon tele hassal lábat lógatva olvasunk. Vacsi előtt még toltunk egy rövid sétát a patak mellett, de szinte alig történt bármi, és így van ez jól.



