Reggel igazi angol időjáráshoz volt szerencsénk. Pára és felhős ég, harmat mindenhol… de nincs mese, a reggeli eggs benedict után indulni kell…
No, hát a meglepetés utána jött. De erről később. Rekord idő alatt tettük megutunk elejét, valószínűleg az is motivált, hogy a napunk végül egy fix időpontban érkező taxival ér véget.
De még így is sikerült megnézni a Thirlwall kastélyt, ami ismét hozta a „ilyen kis helyen hogy fértek el” érzést.
Tovább haladva az út mentén már szinte unalmasakká váltak a szinte csak alaprajzban megjelenő milecastle-k és őrtornyok, mint ahogy a mindenfelé legelő bárányok és bocók. Bár lehet, ehhez a nap kisütése is hozzájárult.
A birkalegelök mentén nem sok fa és árnyék akadt, az ebéd helyszínéül szolgáló fogadót elhagyva konkrétan egy se került az utunkba. Cserébe a fal követte a dombokat, így mindig volt egy kis fel és le… így jutottunk el a Sycamore Gap-ig. Ez az a hely, amit mindenki ismer, legfeljebb nem tudja. Itt áll(t) a híres fa, amiről millió kép készült. Mi már sajnos csak a tönkjét találtuk, mert valakinek egy éjjel jó ötletnek tűnt kevesebb, mint 3 perc alatt kivágni…
És itt úgy döntöttünk, ideje feladni. Szétégett a jobb oldalunk, mert nem volt naptejünk. Elfogyott a vizünk. És egyébként is, néha a terveket módosítani kell, így lemondtuk Jeff-et, és inkább besétáltunk a szállásra. Szóval a mai napot feladtuk. De holnap lesz erőnk folytatni.