Borzalmas túrán vagyunk túl 😄. Mostmár röhögünk, de ott helyben minden ledobta az ékszíjat, ami csak letudta: az agyunk is és a testünk is. Csodálom, hogy Attila ilyen jól bírta mellettem, nálam a túra harmadik negyedében beállt a mental breakdown. Borzasztóan sok akadály volt előttünk, annak ellenére, hogy azt írják, ez az útvonal áprilistól szeptemberig járható. Elképesztően sok hófolton kellett átjönnünk, ami alatt folyt a patak, szóval szabályosan rettegtünk, hogy beszakad alattunk. Mellé persze jó meredek is volt. Ahol nem havas volt, ott bokáig ért a sár meg a víz, a cipőinket inkább léket kapott csónaknak nevezném. Aztán amikor már nem tudtuk követni a túraútvonalat, mert túlságosan magas volt a folyóban a vízszint, akkor jött a neheze: egy elképesztően sűrűn nőtt, meredek, mindenféle patakokkal szuttyosra áztatott, csúszós 1 km következett. Egy híd reményében indultunk el ezen az úton, ami akkor még nem tudtuk, hogy ott van-e, mert hát ugye az előző átkelő sem jött össze …

Szóval amikor már a 8. patak következett ezen a meredélyen amit át kellett ugrani, akkor nálam eltört valami. Nevetésnek indult, hogy ez biztosan valami qrva szar vicc, majd ez átcsapott zokogásba… Szegény Attila, hősiesen viselte, pedig ő is biztosan ugyanezt érezte.

Aztán még néhány végig hüppögött méter után megláttuk a hidat. Sosem örültünk még hídnak ennyire. Azt hittük, hogy itt lesz a vége, innentől túraútvonalon leesz minket a fene Flåmig és kész vagyunk. Hát egy nagy lókukit. A túraútvonal 800 méter ereszkedett 3 akm-en. Hihetetlenül meredek volt és csúszós, ráadásul elkezdett ránk sötétedni, szóval sietnünk kellett. A lábaink felmondták a szolgálatot: ha megálltunk elkezdtek remegni, ha meg mentünk, akkor minden ízületünk borzasztóan fájt. Onnan tudtuk, hogy ez sok volt, hogy Borka már mőgöttünk kullogott, úgy kellett folyamatosan hívni, hogy jöjjön. Minden kisebb vízszintes füves foltra potwnciális sátrazóhelyként tekintettünk már ekkor, de tartotta bennünk a lelket a zuhany gondolata. Elmondhatatlanul örültünk a beton útnak, mikor leértünk. Utána már csak 1 km valasztott el minket a kempingtől, amit pingvinjárásban tettünk meg mind a hárman. A kemping ugyan már zárva volt, de beengedtük magunkat és kerestünk egy helyet. Borka lefeküdt az első fűfoltra, ölben kellett felvinni a sátorhoz. Szörnyű éjszakánk volt, mert Borka egész éjjel minden zajra morgott, valószínűleg azt hitte, hogy állatok motoszolnak, nem tudta, hogy emberek. Szóval a másnapi leltár 8 tropa láb, fájó vállak, és én vélhetően elbúcsúzhatom egy lábkörmömtől a meredek ereszkedés miatt. Viszont Flåm csodálatos és az időnk is gyönyörű. Hát ennyit a Flåmba való érkezésünkről. Van egy teljes napunk pihenni és körülnézni, ki is használjuk!